Mosolyogva néztem a szürke eget, amiből apró, fehér hópelyhek hullottak. Szeretem a havat, amikor mindent beterit a fehérség, és eltakarja az ember mocskát, annál szebb nincs is. Pont ebben a parkban ismertem meg Őt. Először nem hittem a szememnek, aztán lassan realizálódott bennem, hogy mit is tesz. Egyetlen csettintéssel, havat varázsolt, és mosolyogva nézte az eget.
Nevem Abby, és Víz uraló vagyok. Vagyis, uralom a Víz elemet.
Mindig abban voltam, hogy egyedül fogok meghalni, mert félni fogok, hogy az erőm miatt senki se fog elfogadni. Ő elfogadott, de Én túlságosan féltem, amit mára megbántam.
Xiumin volt az első, és egyetlen szerelmem, és ez bármennyire is nyálasan hangzik, így van.
Hirtelen állt el a hó, így megéreztem, hogy itt van. Kapucnival a fejemen fordultam meg, és ott állt. Semmit se változott. Elmosolyodott, Én pedig egyetlen mozdulattal lettem semmivé. Jó, ha az ember tud pár trükköt.
Lakásomba érkeztem, le vettem a kabátom, és kimentem az erkélyre. Az égen, apró pelyhek egy mondatba formálódtak. "Veled akarok lenni." Aztán: "Holnap éjfélkor itt várlak."
Tudta, hogy látni fogom, túl jól ismer. Felsóhajtottam, és a konyhában mentem. Teát raktam oda, és megvártam mire kész, majd a kanapéra telepedtem.
Nem rég jöttem vissza, sokat utaztam, hogy más ilyen embereket találjak, de Xiuminon és másik 11 fiún kívül, alig hét embert találtam. Szerte a Világban.
Lehet, hogy vannak még mások, csak túl jól leplezik magukat.
A kanapén aludtam el, jól betakarózva, felmelegedve a teától, nem is csoda.
Hatalmasat nyújtózva takartam ki magam, és utána szaladtam a mosdóba.
Egész nap céltalanul bolyongtam az utcán, lassan rám is esteledet, Én pedig a parkban indultam. Látnom kell...
Újra esni kezdet a hó, Én pedig leültem egy padra. Éjfél előtte úgyse jelenik meg.
-Abby ...- tévedtem. Felnéztem, és Minseok állt előttem.
-Szia Seok. - álltam fel.
-Mikor jöttél vissza? - kérdezte.
-Nem rég. - mondtam.
-Tudtam, hogy ide fogsz kijönni ha visszajössz, ezért minden nap ilyenkor, éjfélig itt voltam a parkban. - meghatódtam. Ennyire fontos lennék neki? És Én mégis eldobtam? Tényleg hülye vagyok.
Tétován léptem elé, Ő pedig azonnal karjaiba zárt. Zokogni kezdtem, mert hirtelen boldogság tört rám, és nyugalom. Annyi év után, most bátran kijelenthetem; Szeretem Kim Minseokot.
-Szeretlek Abby, örülök, hogy újra itt vagy. - suttogta. Kicsit elengedtem, és az ajkaira tapadtam. Hogy Én mennyire vártam már ezt.
Először nem értette mi történt, de utána visszacsókolt. Ajkai puhák és melegek, nyelve, pedig lágyan becézte az enyémet, kezemmel beletúrtam a hajába, mire, Ő szorosabban fogta a derekam. Teljesen hozzá tapadtam.
-Ne menj el többet nélkülem, sehová! Rendben? - mondta a csók után.
-Ezt megígérem. - bújtam hozzá. A hó pedig hatalmas pelyhekben kezdett esni. Tudja, hogy ezt szeretem.
Amíg élek, vele akarok maradni. Örökre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése